Sebastian Vettel szerződést hosszabbított A Red Bull csapattal. A szerződés nem publikus, de úgy hírlik, hogy a jelenlegi világbajnok új szerződése 2013. év végéig szól, és egy évvel automatikusan meghosszabbodik, ha a csapat és a versenyző bizonyos teljesítményszintet produkál. Az egyezség körülbelül 13,8 millió dollárt jelent (kb. 2,76 milliárd Ft) 2013-ra és 16,5 millió dollárt (kb. 3,3 milliárd Ft) 2014-re. Ezenfelül teljesíténybónuszával tovább tudja növelni ezeket a pénzeket, ha Vettel pontokat szerez. Lássuk be, erre elég jók az esélyei, hiszen az RB7 nagyon jó kis csomag lett.
A Red Bull 1998 óta, 11 éves kora óta támogatja Vettelt, aki 27 éves lesz a szerződés lejártakor. Sokan azt spekulálták, hogy hamarosan inkább a Ferrarihoz fog szerződni. Valóban többször emlegette mostanság nyilatkozataiban, hogy végső álma a Ferrari, de ez valószínű, hogy inkább csak alkupozíciójának javítására szolgált. Nem lenne bölcs dolog a Ferka részéről összeereszteni Alonsóval, tudva azt, hogy mi történt 2007-ben, amikor Nyalonzónak igazán versenyképes csapattársa volt. Alonso már 33 éves lesz 2014-ben, és inkább az tűnik esélyesnek, hogy Vettel váltani fogja őt 2015-ben.
Sebastian Vettel a legfiatalabb Formula 1-es futamgyőztes és a legfiatalabb Formula 1-es világbajnok. Ez utóbbiban a rekordot Lewis Hamiltontól vette el.
Ha már Hamiltonról beszélünk, ő pedig (szintén ma) bejelentette, hogy Simon Fuller cége, az XIX Entertainment fogja menedzselni idéntől. Fuller olyan csillagokkal áll szerződésben, mint David Beckham (futball) és Andy Murray (tenisz). Ja, és persze az ő nevéhez fűződik 2007 második legnagyobb katasztrófája, a Honda "Earth Car" is...
A McLaren 2008-as világbajnoka a 2010-es évet menedzser nélkül töltötte, azelőtt pedig saját édesapja, Anthony Hamilton volt a menedzsere. (Hamilton papa többek között az idén debütáló Paul di Resta menedzsere is.)